Még újabb Index: Követés, 24 óra és sok minden más

2014. október 17. szabóZ

És akkor hirtelen megpillantjuk azt a kis kört benne az élesen világító számmal ott jobb szélen. Notification Badge, becenevén Noti. Esetleg Basz, vagy Izé. A botrányosan harsány plecsni, ami szinte a pofánkba vágja, hogy amíg itt unottan scrollozgattunk, megint lemaradtunk valamiről. És akkor remegő kézzel kattintunk, hogy végre ő írt, esetleg azzal a cicás-naplementés kompozícióval elértük már a két tucat lájkot, vagy csak arról jött értesítés, hogy a szembeszomszéd már megint megdöntötte a rekordunk Bejeweled Blitzen.

Ezentúl az Indexen is lesznek ilyen kis plecsnik, és nem csak azért, mert a Notification Badge 2014 gerappája, a posztshare-korszak lájkja, vagy éppen a web2 utáni kommunikációs tér Maslow-piramisának csúcsa. Egyszerűen csak azért, mert nem akarjuk, hogy lemaradjon bármiről.

Például egy erős vérnyomás-emelkedéssel együtt járó klaviatúracsapkodásról, amikor kiderül, hogy Sixxnek tényleg semmi se jó, és még az X-faktort is lehúzza. Vagy amikor bizonyossá válik, hogy Földes András nem értékeli Kerényi Imre munkásságát, Dezső Andrist még mindig a háttérhatalmak pénzelik, és egyébként is, ez a Panyi Szabolcs tuti sose járt még a Körúton kívül, és borbélynál még a Körúton belül se.

Index_-_Szabó_Zoltán.png

Egyelőre csak az Index szerzőit követheti nagy szeretettel és annál is nagyobb gyűlölettel, meg persze a Blog.hu blogjait, de nemsokára lesz még itt rengeteg más is: követhető témák és topikok, Indavideó és Indafotó, meg persze az Indamail, hogy a nagyi sokmegás, zenélő Coelho-idézetekkel felduzzasztott körleveleiről akkor se maradjunk le, ha éppen a Velvetet úgymond olvasgatjuk. A rendszer nagyon egyszerű, már ha Indapass-szal regisztráltunk, de mivel az is egy gombnyomás csupán, maradjunk annyiban, hogy a rendszer nagyon egyszerű. Ha a cikkek elején lévő fejek mellett a Követem! gombra kattintunk, esetleg a megújult impresszumban a szerzők adatlapján ugyanerre a gombra bökünk, máris megjelennek a kiválasztott szerzők friss cikkei ott fent a fejléc jobb sarkában. Mindez hasonlóan működik Blog.hu-n is, de azért ebben a blogposztban még több, és részletesebb információt talál a blogok követéséről az, aki elakadna.

Ha elege lenne az Index valamelyik szerzőjéből, akkor ugye írhat neki anyázó levelet, vagy esetleg le is iratkozhat róla: ezt a legegyszerűbben úgy lehet megtenni, ha az újságíró cikkéről szóló értesítés jobb sarkába kattintunk ezzel ugyanis nem csak azt a cikket tüntetjük el, de a szerzőt is. A rendszert még most teszteljük, reményeink szerint később bonyolultabb műveletek elvégzésére is képes lesz nagy magabiztossággal: breakingekről riaszt majd higgadt profizmussal, csoportosítja az értesítéseket, és talán még inget is vasal.

Index_-_Külföld_-_Nem_hiányzik_az_otthoni_búskomorság_1.png

Ha még mindig kérdése lenne, ebben a videóban mindent elmagyarázunk lépésről lépésre, és még jó is nézni.

A feliratkozással összecsomagoltunk még pár kisebb, nagyobb fejlesztést, hogy mondhassuk, hogy akkor ez most az Index 5.3, kódnevén Túrós Táska.

  • Megújult a 24 óra, ami már nem csak kereső, de egy alternatív címlap is, amit végigscrollozva megtudhatja, hogy mik voltak a vezető anyagaink aznap, és hogy mi történet a világban, amíg dolgozott, réten szökellt, vagy pornót nézett.
  • Mindehhez új, logikusabb kereső is jár, ráadásul nem csak a 24 órában, de a Mindeközbenben is, ahol ezentúl akár a legjobb posztokat kínáló Bestofra is külön szűrhet.
  • Még okosabbak a cikkek alatti ajánlók, különféle tartalmakat kínálnak lelkesen, hogy maradjon az oldalon.
  • Megújult az impresszum, ami nem unalmas felsorolás többé, hanem adatlapok gyűjtőoldala, az Ismerd meg az újságíród! - mozgalom ajánlásával.
  • Az asztali számítógépeken és laptopokon okosabb lett a cikkek melletti lapozó gomb, ezentúl nem kell vakon navigálnia, az egeret a gombra húzva láthatja, hogy milyen cikk várja.
  • Frissítettük a Mindeközben címlapi megjelenését mobilnézetben és a tabletfelhasználóknak. Megújult a Port.hu doboz a címlap alján, hogy ha eljut odáig, biztos olyan programot találjon, ami távol tartja egy időre az internettől.
  • És persze egyéb hibajavítások és kisebb fejlesztések.

Ha bármi nem működik, vagy rosszul a feliratkozással, akkor itt lehet a kommentekben segítséget kérni, vagy csak levezetni a fáradt gőzt Egyéb esetekben meg írjanak ide, és nyugodjanak meg. Köszönjük a figyelmet, maradjanak vonalban!

Címkék: redizájn feliratkozás mégújabb

Eddig mégis hogy élte túl?

2014. július 02. szabóZ

Tavasszal, az Index dizájnváltásakor derült ki, hogy az még hagyján, hogy fél Magyarország a fejlécből számolja ki, hogy akkor olcsóbb-e a Converse a parndorfi outletben, de több hadtestnyi dobozgitáros az Index úgynevezett túlélőkészletének segítségével hangolja be a meglazult húrokat. A fejlécbe nagyon gyorsan visszakerült az árfolyam, mert ennyi fenyegető levél már a mi idegeinket is megviselte, de a megújult túlélőkészletet csak most helyeztük vissza nagy műgonddal a címlapra, pedig többen is azzal fenyegettek minket, hogy eljátsszák Delhua Gjon legnagyobb slágereit. Egy elhangolt buzukin.

A túlélőkészlet minden eddiginél modernebb, áramvonalasabb, praktikusabb és felhasználóbarátabb. 120 százalékkal megnöveltük a júzerikszperienszt és közel 200 százalékkal nagyobb a wtf-faktor.

Az alap, hogy egy mozdulattal kiszámolhatja, hogy akkor most mennyi is lesz a svácji frankhitel törlesztője, vagy mennyibe fáj egy dobozos kóla Torontóban, de ezentúl már nem kell a mobiltelefonjáért nyúlnia, ha zseblámpára lenne szüksége. Mert ott lesz erre a laptopja, és az Index kezdőlapja. Modern GPS-s és felnőttipari szolgáltatásunk mellett ezentúl az angol és a francia ingméreteket is átválthatja akár négyzetyardra is, és természetesen az a-hangot is újból sugározzuk az alakuló punkzenekarok és a zongoratanárnők legnagyobb örömére.

Index.png

Ha pedig még az Index legaljára érve is unatkozik, akkor elég egy gombot megnyomnia, igen azt a nagyot, amin az Unatkozom-felirat található, hogy egy jót szórakozhasson az Index utóbbi éveinek legjobb játékaival és tesztjeivel az Ákos-számgenerátortól a Matolcsy-szimulátorig.

Ne essen pánikba! Vegyen egy mély levegőt, dőljön hátra, hiszen már semmi baj nem történhet Önnel. Az Index túlélőkészletével nem csak egy zombitámadást élhet túl, de akár egy-reménytelenül unalmas balatoni nyaralást is.

Ja, és a 18-as karikára pedig csak akkor kattintson, ha még nem múlt el ötven!

Címkék: címlap túlélőkészlet wtf just wtf

Miért került vissza az árfolyam az Index fejlécébe?

2014. április 01. szabóZ

Nyugodjon meg mindenki, végre megtörtént! Az Index visszarakta az euró és a svájci frank árfolyamot a fejlécbe. Nincs itt semmi látnivaló, már persze azon kívül, hogy egyre kevesebb a hiba, egyre kevésbé nyöszörög a rendszer, és amúgy is, ezentúl akár szexista cikkeink olvasása közben is elég a fejlécre pillantania, hogy megtudja, mennyibe is kerülne kiruccanni Gorenjéért Bécsbe. Vagy hogy mennyibe is fog fájni hó elején a lakáshitel.

Minden eddiginél több levelet kaptunk, sokan azzal fenyegettek minket, hogy nemhogy leszoknak az Index olvasásáról, de egyenesen barátaiknak és családtagjaiknak is ezt javasolják. Valaki most már szólhatna nekik, hogy nyugodtan visszajöhetnek. És az esetleges kellemetlenségekért cserébe csak nekik, csak most, de legalábbis az első hónapban ingyenes minden cikkünk és galériánk.

Már két hete is csak türelmet kértünk, mivel egyes fejlesztéseket csak később akartunk élesíteni, hogy minél kisebbet döccenjen az új dizájn, amikor ráhajt a kátyúkkal teli információs szupersztrádára. Vagy valami ilyesmi.

Most pedig egy ügyfélszolgálati munkatársa búgó hangján azt ígérjük, hogy ezentúl is azon leszünk, hogy mindenki megszeresse az új Indexet, és ismerős legyen, mint kedvenc pornószínésznőnk fenekén az anyajegy. Ha már szexizmus.

Olvasóinknak ezúton is köszönjük, hogy elmondták a véleményük, vagy éppen bejelentették, hogy mi, hol nem működik. Persze sokan csak dühöngeni jöttek, de jobb ez így, mintha otthon a földhöz csapták volna a monitort.

Hálánk jeléül a legjobb kommenteket megfilmesítettük, és most mindenki megoszthatja, elküldheti, kiposztolhatja. Mert régen minden jobb volt. Egy volt olvasójuk.

Címkék: árfolyam redizájn

Feliratkozott ma már az Indexre valamelyik közösségi site-on?

2014. március 25. szabóZ

Ugyan a srácok még bütykölik a karburátort, nyakig olajos minden programozónk, de azért már van arra is idő, hogy felszereljünk pár áramvonalas spoilert az új Indexre. Egy hete a fejlécbe csavarozott narancssárga Facebook-gomb még csak egy az internetes szakzsargonban ugróhivatkozásnak nevezett webcímet rejtett, de most már innen nyílik ki az Index közösségi oldalainak gyűjteménye.

Innen elérheti, sőt rögtön be is lájkolhatja az Index Facebook-oldalát, de akár a Comment:comot is, ha nem akar lemaradni arról, hogy Sixx iszonyatosan leteremti a Való Világ stábját. Sőt az Index Twitter és Google Plus oldalára is feliratkozhat ebben a menüben, mert hamarosan, meg káming szún, és minden szóba jöhető platformon, a minőségi hírszolgáltatás élvonalában.

De elég a szavakból, mutatjuk. Akiknek a piros nyíl ingerszegény, az képzeljen a helyére egy push up melltartóval tuningolt Gaál Noémit, ahogy nagyon lelkesen mutogat.

Index.jpg

Index 2.jpg

Címkék: facebook redizájn

Tényleg kicsinálta az Index a politikai blogokat?

2014. március 21. szabóZ

Vlagyimir Putyin maga telefonált az Index szerkesztőségébe. Megsárgult 1973-as Népszava címlapok, és a Magyar Nemzet hétvégi mellékletének remittendái alatt találtuk meg a fülsiketítően éles hanggal csengő bakelit telefont, és amikor az ügyeletes félve felvette, a vonal végén csak annyit ordítottak, hogy: Блог??? нет! Aztán nemsokkal később telefonált Orbán Viktor, hogy elmagyarázza, miről is van szó.

Napok óta terjed a hír a Nők Lapja beköszöntőiben csak közösségi médiának nevezett felületeken, hogy a házon belül csak Blogketrecnek csúfolt dobozt azért száműzte a jobb hasábból a gazdasági hírek, a kultúra, sőt egyenesen a sport alá az Index, mert itt aztán mindenkinek elege lett abból, hogy a kormányellenes blogok megmondják a magukét. Hogy végre megálljt akartunk parancsolni annak, hogy bárki véleménye megjelenhessen az Index címlapján.

Magyarázkodhatnánk, hogy egyszerűen arról van szó, hogy az Index2 elnevezéssel a blogválogatás kapott egy márkanevet, és egységesítettük a megjelenést, hogy ugyanúgy az Index alatt találják meg az olvasók ezt a kiadványt is, mint mondjuk a Totalcart, vagy a Portfóliót. Mondhatnánk azt is, hogy mivel most már három hasábossá terebélyesedett az Index, kellett a hely a szerkesztőség amúgy egy hét alatt olvasottá vált agymenésének, a Mindeközbennek. Felhozhatnánk azt is, hogy minden eddiginél nagyobb terjedelemben, meg hatalmas képpel vágtázhatnak ezentúl a blogok. És hogy ugyanannyi blog fér ki, mint eddig, sőt odaát van az Index2, ott aztán pedig pláne minden eddiginél több, nagyobb, hosszabb és vágatlan.

De felesleges magyarázkodni, hiszen az elmúlt napokban az Index címlapján hatalmas képpel tálalva vitáztak a blogok arról, hogy mi lesz, ha a Jobbik kerül hatalomra, hogy mégis miért élünk szarabbul, ha nincs infláció, vagy hogy egy fideszes képviselő hogyan gondolhatja azt, hogy a 48-as forradalmat a zsidó bankárok verték le. Vezető anyag volt a trafikmutyi, vagy a krími helyzet magyar vonatkozásainak elemzése, másképpen fogalmazva, hogy most akkor tényleg be van-e olyan hülye, aki be akar masírozni Kárpátaljára, sőt arról is szó volt, hogy a német megszállók gyalázták-e meg a nemzetet, vagy azért mi is lelkesen aláztuk saját magunkat.

És duplacsavaros elterelésként még azt a blogposztot is kiszerkesztettük, ami arról szól, hogy ha a Fidesz megint győz, hát rögtön betiltanak minden politikai blogot.

És azért is felesleges magyarázkodnunk, mert a kiemelt politikai blogok még soha nem hasítottak ilyen jól, a vezető anyagok látogatottsági grafikonjai olyan meredeken törnek az ég felé, mint a GDP Matolcsy György legszebb nemzetgazdasági álmaiban.

A politikai blogok tehát továbbra is fontosak az Indexnek: minden hétköznap ott lesznek az Index2-doboz vezetői anyagai közt, vagy éppen a jobb hasábban szépen egymás alá rendezve a liberálistól, a progresszív baloldalon át a modern konzervatívig.

És, hogy miért nincs kint már a fejlécben a svájci frank árfolyama? Hát sajnos ebben az esetben nem tudjuk cáfolni a piaci pletykákat. Az megvan, hogy Hans-Rudolf Merz, egykori svájci pénzügyminiszter maga nyírta ki ezt a fícsört? Röhögve követelte az árfolyamjelző eltávolítását a svájci parlamentben, alább közöljük az erről készült botrányos felvételt. Amikor arról beszél, hogy ezek a hülyék még a sporthírek fölé is az árfolyamot ragasztották, na az minimum egy külügyminiszteri tiltakozó jegyzékért kiált.

 

Címkék: redizájn index2

Éppen most újulunk meg

2014. március 14. szabóZ

Na, látod? Persze ki kell még tapétázni, a nagyszobába pedig kell egy kanapé, mert kicsit nagy így a tér. Az ablakok például patentok, teljesen újak, idei dizájn. A fürdőszobát még ne nézd, még nem fejeztük a csempézést, de ha elkészül, olyan lesz, mint abban a londoni loftban, tudod, amit láttunk az újságban. De amúgy tetszik? Még befejezzük a felújítást, kitakarítunk, és tényleg gyönyörű lesz.

Na, pont így vagyunk mi most, péntek délelőtt az Index arculatváltásával. Mondhatnánk, csapataink harcban állnak, csak még így, másfél napnyi túlóra után sem akarnánk ezt a drámai mondatot elsütni egy ennyire hétköznapi pillanatban. Mert hogy annyi történt, hogy az Index hét év után megváltozott, kicsit olyan lett, amilyennek manapság lennie kéne. Nagyobb képek, áramvonalasabb fejlécek, minden eddiginél pasztellszínűbb avatarok. Meg persze egy rekesznyi kézműves ötlet. Mondjuk a soha el nem apadó mémfutószalag, vagy a valóban hatalmas Nagykép.

A menüben még nincs ott az az apró nyíl, amin három hetet veszekedtünk, a gondosan válogatott időjárásikonokat még nem hegesztettük a fejléc tetejére, és egyelőre nem csattinthatja fel a zseblámpát sem a Túlélőkészletben. De szerintünk ezek nélkül egy nagyon rövid ideig csak túléljük.

Az Index nem egy divatlap, és nem egy reklámügynökség flashben csavarodó élménysite-ja. Hanem Magyarország legnagyobb hírportálja. És nekünk az a legfontosabb, hogy ne maradjon le a hírekről, és veszettül pörgő homokórák vagy éppen strandlabdák helyett azonnal megkapja a cikkeinket. Mert feltétlenül tudnia kell, ha Simon Gábor végre talál egy jó kifogást, vagy ha Vlagyimir Putyin bal lábbal kel fel. Arról már nem is beszélve, hogy muszáj látnia, ha Scarlett Johansson végre villant egy egészségeset.

Nemsokára kiteljesednek a menüink, bárhonnan elérhető lesz a Mindeközben, szépen, megnyugtatóan kúszik majd a fejlécre az Index logója, meg könnyen elérheti minden közösségi tartalmunkat a Facebooktól a Google+-ig. És persze lesz személyre szabott kontent, meg feszült vita a cikkek alján.

 

Haladunk előre, szépen lassan, de rendületlenül. Előbb a tapétázás, aztán fogunk venni nemsokára egy kanapét is, hogy ne legyen olyan üres a nagyszoba. Már ki is néztük a katalógusból. Mert nem történt itt semmi drámai. Csak megújul éppen az Index.

Addig is, ha nem ért valamit, vagy kicsit idegenül bolyong a címlap pixelei közt, böngéssze ezt az térképet, vagy nézze meg a fenti videót, amiben Kudlik Júlia mutatja be, hogy mi változott. Ha pedig kérdése van, vagy olyat látott, ami inkább bug, mint fícsőr, akkor írjon nekünk levelet erről.

Címkék: index.hu redizájn

Egyik mindjárt csak olyan, mint a másik

2014. március 14. Nínó Karotta

Gyönyörű, lágyan seprő hajnali fény melengeti az Index leköszönő címlapját. A szerkesztőség ablakából látjuk munkába igyekezni a dolgos embereket, akiket 15 órája néztünk hazafelé menni. Minden csodálatos, remekül állunk, egyszerűen annyira a hozzánk nőtt, szinte belénk csontosodott ez a vén Index, hogy nincs szívünk lekapcsolni. Senkitől nem akarjuk elvenni a lehetőséget, hogy üljön egy kicsit az ágya mellett, foghassa a kezét, elmondhassa, mennyire szereti és hogy hiányozni fog. Nem siettetjük a búcsút. De senki sem állíthatja meg a fejlődést. A gyászmunkát el kell végezni. Erősítsük meg a lelkünk. Mindjárt itt az idő.

Dizájnváltó arcképcsarnok

2014. március 14. Nínó Karotta

dudas.jpg

Dudás Gergely a parancsnoki hídon
mérlegeli épp, hogy nevessen vagy sírjon

tibi.jpg

Tibit a feszültség veti mostan széjjel
mert makrancoskodik a szemét statléjer

kacsa_attilajpg.jpg

Ha az élet arany habostorta volna
Attila és Kacsa folyton kommitolna

oz_smile.jpg

Mosolyogni látszik Orbán Zoltán Csaba
De csak azon vihog, sose megyünk haza

anna_geri_small.gif

Peer kódol Anna és Geri
Ő ki a kíjbórdot veri
Együtt robotolnak
A programsoroknak
Nincsen se száma se szeri

fuge.jpg

Fejlesztést vezet a Füge
Hajnalban is víg és üde
Felnéz és rám förmed
Éppen hogy nem öl meg
Ne fotózzál kis mesüge! 

ed_szaboz.jpg

Frontendet kódol az Edward
Irgalmat nem kér és nem vár
Cicamannel hasán
Programozik faszán
Nem fáj, köszöni a lekvárt

Címkék: redizájn limerick bökvers wtf just wtf index2014

Megjött a pizza, elment a józan ész

2014. március 14. Nínó Karotta

Igazából elég rég. Mostanra lassan kivergődünk a szénhidrátbontás mocsarából. Sajátságos letargizált eufória uralkodik a teremben, mindenki kimerült, hisztis, hogy még mindig vannak bajok, és lelkes, mert ami már jó, azt nagyon szeretjük. Mindjárt eljön az álmossági vihogás ideje.  

anna-ed-small.gif

Update: eljött.

Címkék: uram irgalmazz index2014

A győzelem fegyverei

2014. március 13. Nínó Karotta

Bár március 15-én lép hatályba a sajtó munkáját megnehezítő új Ptk, az Index egyelőre nem a lefotózhatatlan közszereplők, hanem az elhitványított, egészségesebb energiaitalok miatt neheztel a kormányra a dizájnváltás éjjelén.

koffein.jpg

Minden éber fejlesztő mögött ott a választott drogja. A legtöbben az ingyen pizza ígéretén és koffeinen pörgünk, de mostanra jelentős energizáló lett a mardosó éhség miatti feszültség. Tekintélyes belmagasságú termeinket nyomasztóan tölti be a változatos helyekről felhangzó korgás.

attila.jpg

Nem lehet nem észrevenni a sóvár, mohó oldalpillantásokat a monitorok mögül, mellyel a fiatalabb és esendőbb kollégákat méregetik a végletekig kiéheztetett dolgozók. Félek, hamarosan elszabadul a pokol.  

kavegep.jpg

A rutinos éjszakai átállón a pusztítóan oxidatív kóla és a hirhedten nyálkahártyagyilkos energiaital sem fog ki: szelektív protonpumpa-gátlóval védekezik a savak ellen. Savak! Mindannyiunkat elemésztenek hamarosan.

gyogyszer.jpg

Egészséges kémhatással egy jobb olvasásélményért!

Címkék: redizájn biokémia hunger games index2014 smell of doom

Az új címlapozó előtt

2014. március 13. Nínó Karotta

cimlapozas_1394739146.jpg_2560x1448

A helyzet biztató, de azért holnap reggelre behívtuk a szedőket, és Dudás főszerkesztő átfutotta újra a kefelevonatolás folyamatábráját. A képen Jenei Miklós és Szalai Balázs tűnődik a fatál szó jelentésén a címlapszerkesztő szoftver viszonylatában.

Címkék: uram irgalmazz index2014

Jól állunk!

2014. március 13. Nínó Karotta

freevo_facepalm_1394737021.jpg_2560x1448

Van úgy, hogy egy pillanatnyi gravitáció-tüske tenyérbe rántja az arcot. A képen Krisztián és Freevo kacag önfeledten a maguktól megoldódó problémák varázslatosságán. Bár önöknek is minden ilyen egyszerű volna, drága olvasók!

Címkék: redizájn index2014

Az idegőrlő dizájnfolyamat

2014. március 13. Nínó Karotta

Hogy ne rohadjunk bele abba a népmesei paradoxonhalomba, hogy ismerős is legyen és forradalmi is, képes is és átlátható is, szellős is és helyhatékony is, oda is basszon de ne legyen harsány? Hogy?”

gangbang.jpgSzabó Zoltán a népszerű képszerkesztő programmal ismerkedik, Hipra, Füge és a fotográfus derültségére

Ha az Index gyerek volna, a jelenlegi dizájn már általános iskolába járna. Lassan hét éves, 2007. 07. 23. az élesülés napja. Vagy legalábbis így emlékszik rá Füge, a fejlesztési részleg (TMK) vezetője, korábbi plateboy, és ő tud hatvankilencezer rendszámot fejből, szóval úgy lesz az.

Hét év, az ugye 49 kutyaév, de internetes évből inkább ezer. Sose hittük volna, hogy ilyen sokáig nem nyúlunk a címlaphoz, de önök annyira jól olvasták, hogy inkább csak igazgattunk rajta ímmel-ámmal. Sajnos azonban minden részleg életében eljön az idő, amikor a menedzsmentnek feltűnik a léhaság, és az édes semmittevést kelletlen látszatmunka, majd parttalan értekezésmocsár, végül fejvesztett kapkodás váltja fel.

all_hail_the_glowmac.jpg

Hipra az új Index forradalmi "A szellem napvilága" funkcióját teszteli 

Ahogy az lenni szokott, az Index mint gyermek esetében csak az anya személye a biztos. Az új Index minden képpontját (és bő tízmillió van belőle, ráadásul három eltérő méretben) Bokros "Hipra" György rajzolta meg, digitalizáló tábla segítségével. Nem akarok szpoilerezni, de nagyon szép lett, annak ellenére is, hogy többszöri unszolásom ellenére következetesen csak a bal kezét használta.

hipraanna_1.jpg

Itt éppen ez a blog készül

A hagyományos zsidó-keresztény családerkölcs egyetlen apa létét tartja kívánatosnak. Ebben a kissé idealizáló szemléletben az apa Szabó "SzabóZ" Zoltán, aki a kihordási periódus alatt mindvégig példásan támogatta az anyát. Szellemi input mellett minőségi kávéval és delikát élelmiszerekkel látta el, ha kellett, szelíden, érzőn bátorította, máskor szenvedélyesen biztatta a pixelek tömeges kitolására.

kecskekarotta_2.jpg

A képet három oldalról a dizájner keretezi, őt szuggerálja a tartalomfejlesztési vezető, a kreatív igazgató a szokott módon levitál

A romantikus képet rögtön korhatárosítja, hogy a gyerek genetikai kódját összeállító folyamat a meghitt házastársi összeolvadásnál sokkal jobban hasonlított szenvedélyes gangbangekre. Dudás főszerkesztő, Szabó Zoli és én alkottuk a rivalizáló hímek alapkörét, ami rendre bővült újabb szereplőkkel, aszerint, hogy éppen melyik oldaltípus volt soron.

Vesztünkre az ember szaporodásának (egyébként az állatvilágban messze nem általános módon) sarkalatos eleme a párzási vokalizáció. Van olyan elmélet, mely szerint a nőstény párzási hangjainak (vö: sóhajok, nyögések, bizonyos ázsiai kultúrákban a ritmikus sikolyok) szerepe a párzási nyitottság hírének elterjesztése a hím sokaságban, a célja pedig, hogy minél több potenciálisan jó génállományú hím értesüljön arról, hogy van hova genetikai információt lövellnie. A lehetséges végeredményt tolongásos poliandriának hívhatjuk tudományosan, azaz egymás sarkára taposó és könyöklő hímek nyomakodnak az egyetlen szaporodni tudó nőstény körül.

zordzoli_crop.jpg

Oldott, pezsgő alkotóműhely-hangulat

Ugyanez az egylégterű irodákban úgy történik, hogy ül a tartalomfejlesztési vezető a vezető dizájner mellett, és hevesen vitatkoznak arról, hogy hogyan nézzen ki az új menü. A vita zajára a környező dolgozók előbb idegesek lesznek, aztán kínjukban - mivel egy átéléssel érvelő Szabó Zolit nem lehet kizárni a tudatból - elkezdenek figyelni. Néhány perccel később odasomfordál valaki, és hozzáteszi a maga szempontjait. Ettől újra fellángol a vita, majd lassan kialakul egy értelmesnek tűnő kompromisszum. Ezen a ponton megérkezik a főszerkesztő, és előbb elmesélteti magának, hogy miről van szó, majd a kialakult kompromisszumot rossznak nyilvánítja. Új vita bontakozik ki, melynek épp az utolsó hangjaira érkezem meg én, hogy elmondassam magamnak, hogy miről van szó, majd kifejtsem, hogy az egész hülyeség, és ugyanazt javasoljam, amit valamiért másfél órája már elvetettek. Vagy valami egészen mást, amit újabb másfél óra múlva vetünk majd el. Ebből a szellemi vetélkedésből végül egy darab konklúzió lenyomja a többit, és DNS-e beépül az oldaltervek valamelyikébe. És aztán elkészül három különböző változatban, a különböző eszközökre, hajnali kettőkor.

kozossegi_vacsora.jpg.jpg

Webfejlesztés = éjszakai junk food. Az előtérben Kramarics Anna projektmenedzser és vészkóder

Így született a dizájn. Először hónapokon át veszekedtünk a koncepció alapkérdésein (mennyire legyen más, mint az eddigi, mekkora, hányféle, milyen új elemek érkeznek, mi mennyi helyet kap, új rétegben nyíljanak-e a cikkek vagy ne, személyre szabható funkciók, grid, menü, fejléc, mifene), aztán a tartalomfejlesztési és a dizájnigazgató összeköltöztek, és elkezdődött az érdemi tervezés. Amit aztán a fent írt módon trollkodtunk széjjel mindannyian, tervezetten és impulzusjellegel, nappal és éjszaka egyaránt, ahol csak értünk. A végeredményt persze már mind saját gyerekünkként szeretjük, és mindenhol menőzünk majd vele, bár elsősorban az ő kettejük érdeme, ha klassz.

Ne feledjük: a holnapi idegen-fura új Index a jövő évi még újabb Index előtti régenjobbvolt-Index. Ezért aztán fogadják majd eleve nosztalgikus szeretettel a maga lenyűgöző újdonságában is!

A posztokat azért nem lehet kommentelni, mert kétségbeesetten dolgozunk, és senki nem érne rá válaszolni. Az átállás után a visszajelzéseket nyitott kommentmezővel fogadjuk majd.

Címkék: dizájn redizájn tldr index2014 párzási vokalizáció bizarr címkék

Kedves Barátaink, tisztelt Ház:
itt az újratervezés ideje!

2014. március 12. Nínó Karotta

a fontos dolgok már működnek

Az index.hu, kompország kedvenc webkikötője megújhodik. A honlapunk tartalmát adó betűk napról napra átrendeződtek eddig is. Ahogy például az avar a forgószélben. Most azonban gúnyát vált a kontent, az idők szava új mederbe tereli pixeleink regimentjét.

Reszponzivitás ante portas

Megfigyeltük, hogy olvasóink egyre gyakrabban használnak úgynevezett szélesvásznú megjelenítőket. Ezeken több betűt és képet lehet elhelyezni egymás mellé, anélkül, hogy lelógna. Ezért ilyen korszerű eszközökön az Index ezentúl szélesebben és szellősebben jelenik meg. A fiatal korosztály igényeit szem előtt tartva több képet használunk, melyek ezer szavakkal érnek fel, de sokkal kisebb helyen. És mindez csak a monitor.

Az utcán járva-kelve egyre-másra látni embereket okostelefonjuk képernyőjébe merülve. Az ő igényeiket egy keskenységre optimalizált nézettel igyekszünk kiszolgálni. 

A széles és a keskeny közti űrt sem hagytuk kitöltetlenül. Amennyiben ön rendelkezik táblagéppel, és szereti azt állítva tartani, egy direkt az ön igényeire szabott újságot kap. Lefekteti, felállítja, ujjával böködi, mindenhogy jó. Ez volna a reszponzív dizájn dióhéjban.

Quo vadis tartalomgyártás?

Az új megjelenés új tartalomtípust is hoz magával. Ennek kialakításán az egész szerkesztőség dolgozik, de mindenki csak a rendes munkája mellett "csenhet" el perceket, hogy "beledolgozzon". Mindeközben a hírszolgáltatás a szokott magas színvonalon folyik tovább.

A boszorkánykonyha már a spájzban van

Nem árulunk zsákbamacskát: mikor ön e sorokat olvassa, már szinte kész vagyunk, bár véreres szemeink döntően hiányos és rosszul működő tesztoldalak mögé merednek üvegesen, fókuszálatlanul. De nem csüggedünk, és ön se tegye. Górcsövünket célra tartva médiakonvergálunk tovább a felhasználói élmény fokozása felé. E termékfejlesztési golgota stációiról szól majd ez a blog. És helyenként lesz értelme.

Címkék: redizájn wtf just wtf index2014

süti beállítások módosítása